Adatkezelési tájékoztató

I. Bevezető

A Zibelina Vendéglátó Kft. (4300 Nyírbátor, Báthori István utca 17., a továbbiakban Zibelina Vendéglátó Kft., szolgáltató, adatkezelő), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.

A Zibelina Vendéglátó Kft. az adatok kezelésével összefüggésben ezúton tájékoztatja ügyfeleit, vendégeit, partnereit, valamint honlapjainak látogatóit az általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett elveiről és gyakorlatáról, valamint az érintettek jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.

A Zibelina Vendéglátó Kft. adatkezelőként az alábbi szabályzat értelmében jár el.

Az Adatvédelmi Szabályzat mindenkori érvényes változata a https://elixirpanzio.hu/

A Zibelina Vendéglátó Kft. fenntartja a jogot jelen szabályzat bármikori megváltoztatására, természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti ügyfeleit, partnereit, vendégeit.

A Panzióval kapcsolatba kerülő vendég/partner elfogadja és hozzájárul az alábbiakban meghatározott adatkezeléshez.

Jelen adatkezelési tájékoztató fogalmi rendszere megegyezik különösen a GDPR 4. cikkének értelmező fogalommagyarázataival, illetve bizonyos pontokban kiegészítetten az Info tv. 3. §-a szerinti értelmező rendelkezésekkel.

Amikor a jelen tájékoztató adatokról vagy adatkezelésről rendelkezik, azon személyes adatokat, illetve ezek kezelését kell érteni.

 

II. Szabályzat célja

A Zibelina Vendéglátó Kft.  a telephelyén üzemelő szálláshelyre érkező vendégek által megadott személyes adatokat védelemben részesítse, információs önrendelkezési jogukat tiszteletben tartsa. A megadott személyes adatokat bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezelje, technikai és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék azok biztonságáról, valamint az adatvédelem elveinek maradéktalan betartásáról.

Hatályos jogszabályok:

2021. évi CXII. tv. – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról;
2008. évi XLVII. tv. – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;
2008. évi XLVIII. tv. – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól;
2005. évi CXXXIII. tv. – a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól;
2001. évi CVIII. tv. – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről.

 

III. A szabályzat hatálya

1. Időbeli hatály: jelen szabályzat 2023.09.01-én lép hatályba, visszavonásig érvényes.
2. Személyi hatály: jelen szabályzat hatálya kiterjed a Zibelina Vendéglátó Kft-re, azon személyekre, akik adatait a jelen Szabályzat hatálya alá tartozó adatkezelések tartalmazzák, továbbá azon személyekre, akik jogait vagy jogos érdekeit az adatkezelés érinti.
3. Tárgyi hatály: jelen szabályzat hatálya kiterjed a Zibelina Vendéglátó Kft. minden szervezeti egységeiben folytatott valamennyi személyes adatokat tartalmazó adatkezelésre.

IV. Az adatkezeléssel érintett tevékenységek és adatok köre

 

V. Az adatkezelés alapelvei

Személyes adat akkor kezelhető, ha

  1. ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
  2. azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.

Személyes adat akkor is kezelhető, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.

Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával kerül sor, az adatkezelő a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogok kötelezettség teljesítése céljából, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak, továbbá az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek kell lennie. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas és csak a cél magvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló bejegyzéssel kezelhető. Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul vagy kötelező. Az érintettet egyértelműen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, azaz az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyről, adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő az érintett hozzájárulásával és az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése vagy harmadik személy jogos érdekének az érvényesítése céljából kezeli, ki ismerheti meg az adatokat, illetve az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és jogorvoslati lehetőségeiről. Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét, naprakészségét, valamint azt, hogy az érintett csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

A Zibelina Vendéglátó Kft. szervezeti egységénél az adatkezelést végző alkalmazottak kötelesek a megismert személyes adatokat üzleti titokként megőrizni. A személyes adatokat kezelő és azokhoz hozzáférési lehetőséggel rendelkező személyek kötelesek Titokvédelmi nyilatkozatot tenni.

A weboldali adatkezelés jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. 13/A.§. (3) bekezdése.

A kezelt adatok köre:

  1. a látogatás dátuma és időpontja,
  2. a látogató Felhasználó számítógépének IP címe,
  3. böngészőjének típusa,
  4. név,
  5. telefon,
  6. e-mail cím,
  7. dátum és időpont,
  8. felnőtt személyek száma, gyermekek száma és életkora,
  9. ellátás típusa,
  10. továbbá a Felhasználó által megadott egyéb személyes adat.

 

Az adatok törlésének határideje:

  1. A szobafoglalástól számított 5. év, az ajánlatkérés esetén, ha nem jött létre a szerződés azonnal, míg a hírlevél küldéséhez adott hozzájárulások esetében a visszavonásig, számviteli bizonylatok esetében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169.§. (2) bekezdés alapján 8 évig őrzi meg a Szolgáltató.
    • A személyes adatok törlését vagy módosítását az alábbi módokon lehet kezdeményezni:
      • Postai úton: Zibelina Vendéglátó Kft. (4300 Nyírbátor, Báthori István utca 17.)
      • E-mail útján info@elixirpanzio.hu

Adatkezelés:

  1. Az adatkezelő a hatóságok (bíróság, ügyészség, nyomozó hivatal, szabálysértési, közigazgatási hatóság, adatvédelmi biztos, illetőleg jogszabályi felhatalmazás alapján más szervek) részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

  2. A szolgáltató a vendégek által átadott, a Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges adatokat, információkat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. előírásainak megfelelően kezeli.

  3. A szolgáltató a szolgáltatás (weboldal teljes körű használata, pl. foglalás) nyújtásának céljából kezeli a Felhasználók személyes adatait, kizárólag az ahhoz szükséges mértékben és ideig. Az adatkezelés minden szakaszában megfelel e célnak.

  4. Kezeli továbbá azokat a személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag feltétlenül szükségesek. Amennyiben a személyes adat felvételére a Felhasználó hozzájárulásával került sor, a Zibelina Vendéglátó Kft. (Elixír Panzió) a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy a Szálloda 3. személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll, további külön hozzájárulás nélkül, valamint a Felhasználó hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.

  5. A Felhasználókról az adatkezelő csak olyan információkat gyűjt (IP cím, felhasználás időpontja, megtekintett weboldal, böngészőprogram), amelyeket kizárólag a Szolgáltatások fejlesztése és fenntartása érdekében, illetve statisztikai célokra használ fel. A Szolgáltató ezen statisztikai célokból feldolgozott adatokat kizárólag személyes azonosításra alkalmatlan formában használja fel.

  6. Az adatkezelő az általa kezelt személyes adatokat harmadik személy részére csak a Panzió egyes – a Felhasználó által használt – szolgáltatásainak fejlesztése és/vagy működtetése érdekében továbbítja. A Szálloda az általa kezelt személyes adatokat harmadik személy céljának érdekében nem használja fel és azokkal semmilyen egyéb módon nem él vissza.

  7. A Weboldalak külső - nem a szolgáltató. által kezelt - szerverre mutató hivatkozásokat is tartalmaznak, ezen linken elérhető oldalak esetleg elhelyezhetők saját cookie vagy egyéb fájlokat a számítógépen, adatokat gyűjthetnek vagy személyes adatokat kérhetnek. Ezekért az adatkezelő minden felelősségét kizárja.
  8. A szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a Zibelina Vendéglátó Kft. (Elixír Panzió Nyírbátor) a jelen adatvédelmi tájékoztatóban leírtaknak megfelelően, a szolgáltatás teljes körű nyújtásának céljából összegyűjtse és kezelje személyes adatait.

Névjegykártyák adatkezelése

  1. Az adatkezelés jogalapja a felhasználó önkéntes hozzájárulása, mely azzal jön létre, hogy a Felhasználó átadja a panzió részére a személyes adatait tartalmazó névjegykártyáját.
  2. A kezelt adatok köre: a névjegykártyán szerepló összes személyes adat.
  3. Adatkezelés célja: a kapcsolatépítés, személyek közti elérhetőség könnyítése.
  4. A névjegykártyák átadása, illetve kezelése esetén megfelelően kell alkalmazni az adatkezelési szabályzat rendelkezéseit.
  5. Az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásig, azaz a névjegykártya megsemmisítésére vonatkozó utasításig.

Hírlevél, DM:

  1. a gazdasági reklámtevékenység feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII.tv. 6.§-a értelmében a felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a panzió reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel regisztrációkor megadott elérhetőségein (pl: e-mail cím, telefonszám) megkeresse. Továbbá hozzájárul ahhoz, hogy a Panzió a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.
  2. Az Elixír Panzió nem küld kéretlen e-mail-eket, amelyről a Felhasználó korlátozás és indoklás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben a Panzió törli a személyes adatokat a nyilvántartásból és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. A Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az üzenetben lévő linkre kattintva.
  3. Az adatkezelés célja: gazdasági reklámüzenetet is tartalmazó elektronikus hírlevelek küldése a Felhasználó részére, tájékoztatás az aktuális információkról.
    Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv. 6.§. (5) bekezdése.
  4. A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, telefonszám, dátum, időpont. Az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, az az a leiratkozásig.

 

VII. Személyes adatok tárolása, információbiztonság

  1. Személyes adat csak e szabályzat V. pontja szerinti tevékenységekkel összhangban, az adatkezelés célja szerint kezelhető. A Zibelina Vendéglátó Kft. minden szükséges biztonsági lépést megtesz a személyes adatok legmagasabb szintű biztonsága, illetve azok jogosulatlan megváltoztatásának, megsemmisítésének és felhasználásának megakadályozása érdekében, továbbá az általa kezelt és feldolgozott személyes adatok pontossága, teljessége, valamint naprakész állapota érdekében.

  2. A Zibelina Vendéglátó Kft. (Elixír Panzió Nyírbátor) az adatokat megfelelő intézkedéssel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

  3. Az adatkezelő fenntartja a jogot, hogy amennyiben ügyfelei vagy partnerei részéről a rendszerben biztonsági rést érzékel, akkor azokról az ügyfeleit és partnereit tájékoztassa és ezzel egyidejűleg a biztonsági rés megszüntetéséig a Szolgáltató rendszeréhez, szolgáltatásaihoz való hozzáférést vagy annak egyes funkcióit korlátozza. A szolgáltató a hálózatán kezelt adatokat, adatállományok hozzáférését Felhasználói névvel és jelszóval biztosítja.

  4. Adatkezelés/ érintettek jogai:

    • Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését.
    • Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.
    • Az adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában megadni a tájékoztatást.
    • Az érintett tájékoztatását az adatkezelő csak akkor tagadhatja meg, ha azt törvény, az állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy bűnüldözés érdekében, továbbá állami vagy helyi önkormányzati pénzügyi érdekből, valamint az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében korlátozza.
    • Az adatkezelő köteles az érintettel a felvilágosítás megtagadásának indokát közölni.
    • Az elutasított kérelmekről az adatkezelő az adatvédelmi biztost évente értesíti.
    • A valóságnak nem megfelelő adatot az adatkezelő helyesbíteni köteles.

A személyes adatot törölni kell, ha:

  1. a kezelése jogellenes,
  2. az érintett kéri,
  3. az hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem korrigálható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki,
  4. az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt,
  5. azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.
  6. A helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.
  7. A személyes adatok kezelője: Zibelina Vendéglátó Kft. 4300 Nyírbátor, Báthori István utca 17.

Az adatkezelés célja:

  1. kapcsolatfelvétel és vendégfogadás céljából történő adatkezelés,
  2. kamerás megfigyelő rendszer működtetése,
  3. jogszabályokon alapuló adatkezelés az ott meghatározottak szerint.
  4. Az emberi élet, a testi épség, valamint a vagyon védelme érdekében továbbá a jogsértések megelőzése, észlelése, az elkövető tettenérése, valamint a jogsértések bizonyítása, a Panzió területére engedély nélkül belépők azonosítása.
  5. Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, illetve bejelentkezése az Elixír Panzió területére való belépéssel, üzleti vagy magánjellegű tartózkodás idejére, továbbá a személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. tv. (SzVMt.) 30.§-a.
  6. A kezelt adatok köre: az Elixír Panzió területére belépő személyeknek a képfelvételeken látszódó arcképmása és egyéb személyes adatai.
  7. Az adatkezelés időtartama: a foglalástól, illetve a bejelentkezéstől a kijelentkezésig tart, illetve a jogszabályon alapuló adatkezelés esetén az ott meghatározott időtartamig.

 

VIII. Jogorvoslat

Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el, a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Az adatkezelő – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálni, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatni. Amennyiben a tiltakozás indokolt, az adatkezelő köteles az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszüntetni, és az adatokat zárolni, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíteni mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az érintett az adatkezelőnek ezen döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat.

Az adatkezelő az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. Információs önrendelkezési jogának megsértése esetén bejelentéssel, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, telefon +361391-1400 www.naih.hu vagy ugyfelszolgalat@naih.hu) elérhetőségein.
Kiskorúakat sértő, gyűlöletkeltő, kirekesztő tartalmakkal, helyreigazítással, elhunyt személy jogaival, jó hírnév megsértésével kapcsolatos jogainak megsértése esetén bejelentéssel, panasszal élhet a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (1015 Budapest, Ostrom u. 23-25, telefon 06-1-457 71000, e-mail cím info@nmhh.hu) elérhetőségein.

 

IX. Kamerás térfigyelő kamerára vonatkozó speciális szabályok

Az Elixír Panzió területén elektronikus megfigyelő- és rögzítő rendszer működik, a belső parkolóban, a bejáratnál és a recepciós pultnál, valamint az emeleti-, és földszinti folyosókon.

Adatkezelés célja:

  1. személy és vagyonvédelem.
  2. A felvétel tárolásának helye: 4300 Nyírbátor, Báthori István utca 17.
  3. Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása a Figyelmeztető tábla formájában kihelyezett tájékoztatás alapján. A hozzájárulás ráutaló magatartás formájában is megadható. Ráutaló magatartás különösen, ha az érintett a kamerás térfigyelő rendszerrel érintett egységbe bemegy, illetve ott tartózkodik.

A szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az érintett személy személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.

Nem alkalmazható elektronikus megfigyelőrendszer olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen öltözőben, zuhanyzóban és mosdóban, illemhelyen.

A felvétel tárolásának időtartama: a rögzített képfelvételt felhasználás hiányában legfeljebb a rögzítéstől számított nyolc munkanap elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell. Felhasználásnak az minősül, ha a rögzített képfelvételt, valamint más személyes adatokat bírósági vagy más hatósági eljárásban bizonyítékként felhasználják.

Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a képfelvétel, illetve más személyes adatának rögzítése érinti, a rögzítéstől számított nyolc munkanapon belül jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy az adatokat annak kezelője ne semmisítse meg, illetve ne törölje.

Bíróság vagy más hatóság megkeresésére a rögzített felvételt, valamint más személyes adatot a bíróságnak vagy más hatóságnak haladéktalanul meg kell küldeni.

A rögzített képfelvételt, valamint más személyes adatot csak a Zibelina Vendéglátó Kft. képviseletében eljáró, a felvétel kezelésére kijelölt személy jogosult megismerni, ha ez a jogsértő cselekmény megelőzése vagy megszakítása érdekében mellőzhetetlen. Ezt a tényt az átadási jegyzőkönyvben rögzíteni kell.

Kérésre a Zibelina Vendéglátó Kft. bemutatja az alaprajzon a kamerák elhelyezkedését és irányát.

 

X. Értelmező rendelkezések

Adatalany/érintett: bármely meghatározott személyes adat alapján azonosított vagy egyébként – közvetlenül, vagy közvetve – azonosítható természetes személy. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságra jellemző tényező alapján azonosítani lehet.

Adatállomány: az egy nyilvántartó-rendszerben kezelt adatok összessége.

Adatbiztonság: az adatok jogosulatlan megszerzése, módosítása és megsemmisítése elleni műszaki és szervezési megoldások rendszere.

Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől.

Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelő megbízásából – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is – személyes adatok feldolgozását végzi.

Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet, vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is.

Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja.

Adatmegsemmisítés: az adatok vagy az azokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése.

Adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik.

Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges.

Adatzárolás: az adatok továbbításának, megismerésének, nyilvánosságra hozatalának, átalakításának, megváltoztatásának, megsemmisítésének, törlésének, összekapcsolásának vagy összehangolásának és felhasználásának véglegesen vagy meghatározott időre történő lehetetlenné tétele.

Cooki-k („sütik”): rövid adatfájlok, melyeket a meglátogatott honlap helyez el a felhasználó számítógépén. A cookie célja, hogy az adott infokommunikációs, internetes szolgáltatást megkönnyítse, kényelmesebbé tegye. Számos fajtája létezik, de általában két nagy csoportba sorolhatók Az egyik az ideiglenes cookie, amelyet a honlap csak egy adott munkamenet során (pl: egy internetes bankolás biztonsági azonosítása alatt) helyez el a felhasználó eszközén, a másik fajtája az állandó cookie (pl: egy honlap nyelvi beállítása), amely addig a számítógépen marad, amíg a felhasználó le nem törli azt. Az Európai Bizottság irányelvei alapján cookie-kat (kivéve azok az adott szolgáltatás használatához elengedhetetlenül szükségesek) csak a felhasználó engedélyével lehet a felhasználó eszközén elhelyezni. A cookie-k ugyanis számos adatvédelmi aggályt vetnek fel, pl: a segítségükkel nyomon követhetőek a felhasználó böngészési szokásai.   

Használt cookie-k:

_ga: Google analytics működéséhez használt cookie, melynek 2 év a lejárati ideje.

language: Nélkülözhetetlen az oldal működéséhez. Az oldal nyelvét tárolja és 60 nap a lejárati ideje.

cookieconsetnt: a cookie-k elfogadását tárolja és 1 hónap a lejárati ideje.

_csrf: az oldal működéséhez nélkülözhetetlen. Az oldal webáruház funkcióinak működésében biztosítja, hogy robotok ne tudjanak rendelni és üzenetet küldeni. A munkamenettel lejár, tehát a böngésző bezárásakor törlődik

Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely vagy aki nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.

Hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.

Különleges adat: a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdekképviseleti szervezeti tagságra, az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a bűnügyi személyes adat.

Megfelelő tájékoztatás: az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés a hozzájárulásán alapul-e vagy kötelező, továbbá egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

Nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik.

Regisztráció: a szolgáltatást igénybe vevő azonosításához szükséges és elégséges azonosító adatok megadása az adatkezelő részére.

Személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: “Érintett”) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.

Tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri.

 

Jogérvényesítés

Adatainak kezelésével kapcsolatos esetleges panaszával az Adatkezelőhöz fordulhat elsősorban az alábbi elérhetőségen:

Elixír Panzió:
E-mail cím: info@elixirpanzio.hu
Postacím: 4300 Nyírbátor Báthory István utca 17

Jogérvényesítési lehetőségeit a bíróság előtt gyakorolhatja, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
Posta cím: 1363 Budapest, Pf. 9.
Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
URL: http://naih.hu

A bírósági út választása esetén a per – az Ön választása szerint – az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik (https://birosag.hu/birosag-kereso).

 

X. Egyéb rendelkezések,

Jelen szabályzat a hatályos adatkezelési tevékenység előírásai alapján került meghatározásra.

 

 

Elixír Panzió

2024.06.13.